MEGOSZTÁS
Coco és én a szokásaink rabjai vagyunk. Van kedvenc sétaútvonalunk, kedvenc játékaink (vagy az én esetemben: kedvenc cipők…), és van kedvenc pihenő- és alvókuckónk is.
A szokások nagyszerűek és megnyugtatják a lelket, de ha kutyákról és más állatokról van szó, akkor könnyen elfelejtjük, mennyire jót tesz a testi-lelki egészségnek és a közérzetnek, ha néha valami szokatlant csinálunk, kilépve az unalomig ismert rutin keretei közül.
Átgondolva mindezt, elhatároztam, hogy saját kezűleg készítek egy több részre osztott kutyaetetőt Cocónak, a háztartásban fellelhető, hétköznapi tárgyakból.
ELJÖTT AZ IDEJE, HOGY COCÓNAK IS MEGMUTASSAM AZ ÚJ MÓKÁT: A NAGY KAJASZERZŐ JÁTÉKOT!
Először Coco meghökkent: nem tudta mire vélni a dolgot. Megszaglászta a flakonok tetejét, és meggyőződött róla, hogy nem csal a szimata: bizony a kedvenc eledelét rejtik a flakonok. Nem maradt más hátra, mint kitalálni, hogyan kaparinthatja meg az ínycsiklandó falatokat.
Megfogdosta az összes flakont, aztán megpróbálta a szájába venni az egyiket.
Végül rájött, hogy a leghatékonyabb módszer a flakonok megfordítására, ha addig böködi őket az orrával, amíg nem sikerül stabilan fejjel lefelé fordítani őket, utolsó lépésként pedig már csak egy kis pöccintés, és meg is van a kincs! Persze mondani sem kell, hogy amikor végre sikerült kitalálnia, hogyan ürítheti ki az első flakont, és szerezheti meg a jutalmát, már csak percek kérdése volt, hogy a többi is kiürüljön...
A tanulság: ezzel a kis projekttel két legyet ütöttünk egy csapásra. Én jól szórakoztam és elégedett voltam, Coco pedig nagyon élvezte az észjátékot.
